logo_vamor
Keresés
Close this search box.

November 20. és 28. között rendezik meg az Európai Hulladékcsökkentési Hetet, amelynek fő tematikáját ebben az évben a körkörös közösségek adják – közölte Schanda Tamás az Innvocációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében.

Az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette, a kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a keletkező hulladék mennyiségének csökkentésére és az újrahasznosítás fontosságára.

A tárca közleményében felidézik, hogy a 2009-ben indított kezdeményezést a European Week for Waste Reduction (EWWR) Irányító Bizottsága hívta életre, az abban résztvevő országokban egy teljes héten keresztül az önkéntesek saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. Hazánkban 2012 óta szervezik meg az eseményt, amely évről évre egyre népszerűbb, tavaly Magyarországon 863 akciót valósítottak meg a programhoz csatlakozó önkéntesek.

A közlemény szerint Schanda Tamás a kezdeményezés kapcsán elmondta: “A kormány számára a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés, ezért is támogatjuk az Európai Hulladékcsökkentési Hetet. Azonban nem csak ezen az egy héten, hanem hosszútávon is fontos arra ösztönözni az embereket, hogy az élhetőbb, tisztább környezet és a környezetkímélőbb életmód érdekében tudatosan figyeljenek mindennapi fogyasztási szokásaikra”.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét magyarországi koordinátori szerepét az ÉMI Nonprofit Kft. látja el, az akcióötletekkel november 17-ig lehet regisztrálni a szervezet honlapján – tájékoztatott az ITM.

mti

Bejegyzések